Egészségre nevelés

Testi és lelki egészség az iskolában - kitűzött céljaink megvalósulása

Az egészségnevelés, illetve a környezeti nevelés nem új keletű dolog az iskolákban, a korábbi NAT-ban is szerepeltek irányelvek, amelyeket beépítettek a tantárgyakba és a foglalkozásokba. Fontos kérdés, hogyan valósulnak meg a célkitűzések az intézményen belül? 

"Az egészséges életmódra nevelés hozzásegít az egészséges testi és lelki állapot örömteli megéléséhez. A pedagógusok készítsék fel a tanulókat arra, hogy legyen igényük a helyes táplálkozásra, a mozgásra, a stresszkezelés módszereinek alkalmazására. Legyenek képesek lelki egyensúlyuk megóvására, gondozására, társas viselkedésük szabályozására, a társas konfliktusok kezelésére" - olvasható a NAT-ban.


Helyes (egészséges) táplálkozás

Az osztályfőnöki óra-közösségi nevelés keretében igyekszünk megfelelő ismereteket nyújtó foglalkozásokat tartani a helyes táplálkozásról, mindenképpen szakember (védőnő, iskolaorvos, dietetikus) közreműködésével, vagy legalább egyeztetve vele. Alsó tagozaton játékosan törekszünk felhívni a gyerekek figyelmét arra, milyen étel kerüljön az asztalra, miért fontos például a rendszeres zöldség és gyümölcsfogyasztás, milyen élelmiszerekre van szüksége a szervezetünknek. Pedagógusaink életkornak megfelelően tervezik a tanítási órák anyagát.

Az egészséges táplálkozás egy olyan terület, amelynek hirdetésében és megvalósításában az iskola önmagában kevés. Amennyiben mindent elkövetünk, hogy kellő információt kapjanak a gyerekek a helyes táplálkozás témakörében, de a családi háttér nem megfelelő, nem azt a mintát látja otthon, kettősség alakul ki a gyerekben, nem lesz olyan hatékony a munkánk.

Iskolai menza

A gyerekek táplálkozását alapvetően három dolog befolyásolja: az otthon látott példa (80 százalékban döntő), az iskolában hallott információ, valamint a menza kínálata. 

Az intézményünk étkeztetését biztosító szolgáltató olyan étlapokat állít össze, amelyek nagyobb részben az egészséges életmódot szolgálják. A gyerekek számára kedvelt ételek készülnek egészséges alapanyagokból, kevesebb zsiradékkal és sóval, sertéshús helyett akár halból is.

Tegyük azért hozzá, hogy a kortárs csoportok ízlésvilága nagyon meghatározó. Hiába adnak egészséges ételeket a menzán, így például főzeléket, zsír- és sószegényen elkészített húst, ha nem minden gyerek eszi meg, otthon vagy a gyorsétteremben pedig egy extra étkezéssel pótolják a kieső ebédet.


Lelki egészség

A tanuló második otthona az iskola, különösen most, hogy az általános iskolákban 16 óráig biztosítani kell a foglalkozásokat.

Felgyorsult, rohanó  világunkban a családok számára  kevesebb idő fordítódik a gyermekek érzelmeinek megismerésére, ezért fontos, hogy a gyermekek beszéljenek érzelmeikről, merjék kifejezni magukat, hogy megnyíljanak a pedagógusok előtt is. 

"Úgy gondolom, hogy minél korábban, már az alsó tagozatban foglalkozni kell az olyan témákkal, mint az egymás elfogadása, a gyengébbik segítése. A hozzánk érkező gyermekek, fiataljaink felnőttként sokkal könnyebben fogják kezelni a különböző problémákat, felmerülő nehézségeket." (Fekete Orsolya tanító)

Számos mentálhigiénés program működik, amelyekről nem is tud nagyon sok iskola. Iskolánk felismerte, milyen szerepe van a pedagógusnak a gyermekek lelki segítésében. 

Iskolaorvos és védőnő

Fontos feladatuk az elsősegélynyújtás és az oltások szervezése mellett a felvilágosítás, a prevenció, a tájékoztatás.

Az iskola-egészségügyi ellátás iskolaorvos és védőnő együttes szolgáltatásából áll, amelyet fogorvos és fogászati asszisztens közreműködésével látnak el. Fontos az együttműködés a gyermek, a tanuló háziorvosával és a területi védőnőjével, az egyéb szakorvossal, a gyermekjóléti szolgálatokkal, a pedagógiai szakszolgálatokkal, logopédussal.

Az iskolavédőnők a tanév elején részt vesznek az osztályfőnöki órákon, meghívottak a szülői értekezletekre, ezeken kapnak tájékoztatást a diákok, illetve a szülők az adott tanév teendőiről, a kötelező és kötelezően ajánlott védőoltásokról, a különböző vizsgálatokról, illetve a rendezvényekről.

Ezen felül meghívást kap a különböző megelőző foglalkozások, tájékoztatók szervezésében, így például a környezet-egészségügy, balesetvédelem, egészségnevelés és pályaválasztási tanácsadás témájában.


https://nsu.hu/letesitmeny/tisza-kalman-tanuszoda-baktaloranthaza/

Tanuszoda

Mindennapos testnevelés

Korábban is adott volt a mindennapos testmozgás lehetősége, de nem mindenki úgy értelmezte, ahogyan azt kellett volna.

Hogy a testmozgás mennyire szakszerű, vagy "csak csináljunk valamit" elven működik, már egy másik kérdés. Nem mindenhol adottak ugyanis a feltételek, hiszen van olyan iskola is, ahol pl. nincs tornaterem.

Intézményünkben speciális a helyzet, minden feltétel adott. A gyerekek 100 százaléka sportol valamit: úszni járnak vagy csak úgy, a maguk kedvtelésére fociznak. A mindennapos testnevelés bevezetése a tanulóinknak nem jelentett megpróbáltatást.

"A fizikai test jelzései mögött minden esetben a lélek hangjait is felfedezhetjük."


Mazsorett

A mazsorett egy különleges táncműfaj, amely hozzájárul a gyermekek testi, értelmi fejlődéséhez, segít a mozgáskultúra kialakításában. Sokoldalú képesség és készségfejlesztő hatása van, fejleszti a mozgáskoordinációt, segíti a helyes testtartás kialakulását. A közös munka és fellépések összekovácsolják a tanulókat, új emberekkel és élményekkel gazdagodnak általa. Az eltérő korosztályok jól tudnak együttműködni. Lelkesen, vidáman járnak a az érdeklődő tanulók a foglalkozásra, jó hangulatban telik a készülődés minden héten.

Rendezvényeken színvonalasan képviseljük intézményünket. Szívesen teszünk eleget külső felkéréseknek, ahol bemutatkozhatunk.

A foglalkozást vezeti: Németh Sándorné

A szakkör célja:

  • Iskolai rendezvényeken méltón képviselni intézményünket, színvonalas műsorokkal iskolánk jó hírnevét öregbíteni.
  • A tanulók képességeinek kibontakoztatása, logikus gondolkodásuk, önbizalmuk fejlesztése.
  • A türelem, a figyelemkoncentráció növelése, fokozása.
  • A nagymozgások finomítása, mely által finommotorikájuk és gondolkodásuk fejlődik.
  • Empátia, megértés, szociabilitás fokozása, harmonikus személyiség kialakítása.
  • A kognitív képességek fejlesztése a koreográfia elsajátítása és rögzítése által.
  • A téri és idői orientáció fejődésének elősegítése a koreográfia által.
  • Belső hallás kialakítása, összehangolása a mozgáselemekkel.


Mazsorett képekben