Hitélet, hitoktatás

A Biblia arra tanít, hogy:  "a bölcsesség azzal kezdődik, hogy valaki elhiszi, Isten az egész világ Ura, és az Ő akaratából teremtetett minden."

Intézményünkben a ránk bízott gyermekeknek ezt a bölcsességet szeretnénk átadni. 

Iskolánk mottója ugyancsak erre utal:

"Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk." (Zsoltárok 90:12)

Meggyőződésünk, hogy az egyik legfontosabb tantárgy a hit-és erkölcstan, hiszen ezeken az órákon a gyermekek megismerkednek Istennel, és általa egy olyan úttal, melyen járva bölcsességet szereznek. A bibliai történeteken keresztül olyan élethelyzetekkel találkozhatnak, melyekbe ők is kerülhetnek életük során, és megláthatják ezeken keresztül Isten szeretetét, kegyelmét.


"A bölcsesség kezdete az ÚRnak félelme."

Pél.9,10

Református hit-és erkölcstan oktatás 

Hitoktató: Dr. Kovácsné Szakos Mária


Általános iskolai hit-és erkölcstan taneszközök és segédletek (tankönyvek, munkafüzetek, tanári segédletek)

https://refpedi.hu/katechetikai-szolgaltatasok/hit-es-erkolcstan-tankonyvcsalad-altalanos-iskola/


Római katolikus hit-és erkölcstan oktatás

Hitoktató: Molnár Józsefné


Görög katolikus hit-és erkölcstan oktatás

Hitoktató: Orosz Zoltán parókus



“Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” Mt 11,28
“Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” Mt 11,28

Csendes hét

Ige melletti elcsendesedésre és őszinte beszélgetésekre kínál  lehetőséget a résztvevőinknek a berekfürdői értékőrző csendes hetünk, melyet a Megbékélés Háza Református Konferencia Központban szervezünk meg minden év júliusában-augusztusában.


Mindannyian érezzük, kicsik és nagyok, fiatalabbak és idősebbek, hogy szükségünk van olyan időre, amikor kiszakadva a hétköznapok rohanó világából, megállunk egy pillanatra és teljes valónkkal próbálunk Isten szavára odafigyelni.
Református közösségünkben , gyülekezeti csendes hetünkön nyílik erre alkalom, amikor évente egyszer úgy tölthetünk el  5 napot együtt, hogy mindegyik nap középpontjában az Ige áll. Ilyenkor van idő, hogy a testvérekkel, együtt gondolkodjunk, jut idő elmélyült  beszélgetésekre, a családi kikapcsolódásra, közös játékra, kirándulásra, ahol mindenki áldott közösségben épülhet.

"Vezess Jézusunk, s véled indulunk..." Konfirmandusok 2023-2024.tanév
"Vezess Jézusunk, s véled indulunk..." Konfirmandusok 2023-2024.tanév

Konfirmáció

Református egyházunkban a keresztség annak a mozzanata, amikor azt ünnepeljük, hogy Isten igent mondott ránk. Ennek párja a konfirmáció, amikor mi is igent mondunk Istenre. Gyermekkeresztségnél a hitben járó szülők, keresztszülők és a gyülekezet közösen fogadja meg, hogy ott áll a gyermek mellett hitbeli növekedése folyamán, hogy a gyermek felnőve majd maga is vallást tehessen hitéről. A még nem megkeresztelt konfirmandusok a felkészítés folyamán keresztelésükre is készülnek, számukra Isten igenjét és az ő igenjüket egy ünnepi istentisztelet keretén belül ünnepeljük meg.

"Adj azért szolgádnak engedelmes szívet, hogy tudja kormányozni népedet, különbséget téve a jó és a rossz között…"

Református verseny Újfehértón

Iskolánk tanulói ismét szép eredményekkel tettek bizonyságot a "Kicsiny kis fényemmel világítani fogok" elnevezésű versenyen Újfehértón. A gyerekek összemérhették tudásukat vers- és prózamondásban, bibliaismereti, zsoltáréneklő és rajzversenyen.


Sütiket használunk, hogy biztosítsuk a weboldal megfelelő működését és biztonságát, valamint hogy a lehető legjobb felhasználói élményt kínáljuk Neked.

Haladó beállítások

Itt testreszabhatod a süti beállításokat. Engedélyezd vagy tiltsd le a következő kategóriákat, és mentsd el a módosításokat.